Beyoncé Haitinek adja Kadafi pénzét Érdekes dolog történt a minap. Nem tudom, rajtam kívül volt-e még olyan, akinek a líbiai problémák kapcsán Beyoncé is eszébe jutott? Beyoncé 2009 szilveszterén a líbiai diktátor kis családjának egy részét szórakoztatta magán koncerttel, ami aztán 2010 elején elég nagy botrányt szított. Végül sajtóközleményt kellett kiadnia a Music World Entertainment-nek az üggyel kapcsolatban, de a hivatalos közleményben valójában csak más sztárokra mutogatva próbálták védeni Beyoncé jó hírnevét.
A líbiai helyzet miatt azonban most a hét elején egy másik korábbi fellépő, Nelly Furtado bejelentette, hogy a fellépéséért kapott 1 millió dolláros fizetését jótékonyságra fogja felajánlani hogy letudja lelki ismeretfurdalását. Talán ez ihlette meg Beyoncé-t is, de az is lehet hogy (az általa támogatott) Barack Obama nyitotta fel a szemét, aki tegnap pénzügyi szankciókat vezetett be Muammar Gaddafi (magyarul Moamer Kadafi) és gyermekei ellen, vagyonukat pedig befagyasztották.
Beyoncé emberei ugyanis most bejelentették, mindazt a pénzt, amit a 2009-es szilveszteri fellépéséért kapott, Haitinek fogja adományozni. Beyoncé személyesen azonban nem szólalt meg az ügyben.
Nagyon örülök, hogy végre belátta, ez nem volt épp a legjobb döntése! A teljes hírben olvashattok bővebben mindenről, amiben a fenti összegzésben írtam! (Linkek, és korábbi cikkeink.) Líbiának meg a legjobbakat!
2011 februárjában a tunéziai és egyiptomi forradalmi eseményeket követően Líbiában tiltakozás kezdődött a Kadafi rezsim ellen. Kadafi ritka brutalitással lépett fel a fegyvertelen tüntetők ellen: katonái és Afrika más területeiről toborzott zsoldosai vérengzésbe kezdtek és terrorista módszerekkel igyekeztek visszaszerezni az ország feletti irányítást. Február végére a nemzetközi diplomácia komoly nyomást gyakorolt Kadafira, hogy hagyjon fel a vérontással és távozzon a hatalomból, miközben egyre többen szorgalmazták a vérengzés felelőseinek nemzetközi bíróság elé állítását is. Forrás
Források
Korábbi cikkeink:
- 2010.01.09. A szilveszteri party részletei
Érkeztek már képek,no meg egy-két felvétel is, most pedig már kicsit bővebben is cikkeznek a világhálón a buli háttértörténetéről.
A legszaftosabb része, hogy Beyoncé 2 millió USD-t kaszált az egy órás magán koncertért, amit a Nikki Beach nightclubban tartottak meg, St. Barts-on.
Az értesülések szerint a koncert ráadásul nem másnak volt rendezve, mint a líbiai diktátor, Muammar Gaddafi (/Moamer Kadafi) fiának!
Usher és Jay-Z mellett Lindsay Lohan is jelen volt, a New York Post értesülései szerint.
Állítólag 12 ezer USD-t fizettek a vendégek egy asztalért a privát bulin, aminek házigazdája Hannibal Gaddafi volt.
- 2010.01.11. Fox News
Ahogy már cikkeztem a szilveszteri parti kicsit megdöbbentő részleteiről, az egyik amerikai híradó, a Fox News is elővette a témát.
(A videó már nem elérhető.)
Azoknak, akik nem beszélik a nyelvet összefoglalva, ellenzik Beyoncé ezen lépését, az egyik hölgy azt javasolja Beyoncé-nak, hogy adja vissza a millióit, amit kapott a fellépésért és csináljon egy ingyenes fellépést engesztelésül. (Még akkor is, ha jótékonyságra szánná a pénzt, mert ebből a pénzből ne jótékonykodjon.) Ahogy én is tettem pár napja, ők is megkérdőjelezik, hogy Beyoncé-nak tényleg szüksége volt erre a plusz pár millióra. Majd pedig azt állítják a műsorban, hogy mivel a média imádja a Jay-Beyoncé párost, ezért nem foglalkoztak az üggyel. Amihez hozzáfűzném, hogy pedig igenis foglalkoztak vele, én úgy vélem talán azért nem estek túlzásokba, mert a hír nem teljesen hivatalos, vagyis igazából csak ez hallotta, meg az hallotta, ami persze nem azt jelenti, hogy nincs valós alapja, sőt, ha már a hírekben is ez a téma... Viszont ők már 10 millióról beszélnek.
Legyünk nyersen őszinték, és hozzunk bírálatot az ügyben: elég valószínű, hogy szerencsétlen Beyoncé-nak fogalma sincs arról ki az, és miket csinált az az ember, aki neki a gázsiját utalta.
- 2010.01.14. Hivatalos közlemény
Hivatalos közleményt adott ki néhány napja a Music World Entertainment (a menedzsment cég, akik Beyoncé-val is dolgoznak), valamint Beyoncé rendezvényeinek szervezésével foglalkozó ügynökei közösen. Ugyanis megunták azt, ami a sajtóban folyik a szilveszteri buli botrányairól (lásd régebbi cikkeknél).
„A ST Barth-on megrendezett szilveszteri parti, amin Beyoncé fellépett, Muatsim-Billah Gaddafi által szervezett rendezvény volt, nem pedig a testvére, Moutassim Bilal “Hannibal” Gaddafi által, ahogy azt írták a sajtóban.
A privát fellépés elvállalásáról menedzserei és ügynökei döntöttek. Az évente megrendezésre kerülő partira már nagyon régóta hívnak olyan sztárokat, akiket világszerte ismernek, mind Amerikából, mind pedig a világ egyéb részeiről.
Az elmúlt évek fellépői között volt Timbaland, Enrique Iglesias és Mariah Carey is. A 2009-es parti vendégei voltak még: Usher, Bob Johnson (a BET CEO tagja), Lindsay Lohan és a zeneipar cégeinél dolgozók: Russell Simmons, Kevin Liles és L.A. Reid.”
Ezeken a déli neveken nagyon nem igazodok ki. Én a források alapján Muammar Gaddafi (/Moamer Kadafi) fiának rendezett partiról írtam (ahol Hannibal Gaddafi a házigazda volt).
Lefordítva, Beyoncé ügynökei és menedzserei azt mondják, hogy nem Beyoncé a hibás, hanem ők azok, de igazából ők sem hibásak mert, már más is csinált ilyet, ja meg még ott volt ez is, meg az is, úgyhogy végképp nem csak ők hibásak! LOL.
Beyoncé sajtósainak munkáját egyetemen kéne tanítani! Mert valahogy mindig úgy jönnek ki a dolgokból, hogy Beyoncé hibákat nem képes elkövetni, mint mi, földi halandók. Az viszont tény, hogy az ilyeneket tényleg nem ő dönti el! Őszintén szólva, én sem helyeslem, hogy ilyen terroristákat szórakoztassanak.
|
Ngayon ay ang araw ng lv dito . Sinimulan na naming off sa mataas na tala sa bangga hit Louis Vuitton Aumoniere satin Multicolore ngunit sa kasamaang-palad namin ay dapat magtapos sa isang mababang tala sa may Louis Vuitton Handbag Spring 2007. May nangyaring horribly mali kapag ipinadala out Marc Jacobs ang Louis Vuitton Spring 2007 line na ito nakaraang linggo sa Paris . Talaga ang mga damit ang kanilang mga sarili ay nagpakita ng off ang magandang mga layer kasama ang mga kulay matte . Ngunit ang Handbag lamang nagkaroon kaya magkano ang pagpunta sa ito ay tumingin tulad ng isang sining proyekto mula sa isang kindergartener . Mapoot kong mapoot ito magkano , ngunit hindi ako makapag tila lamang upang tulungan itong - mga bag lamang ang mga pangunahing walang para sa akin . Marc ginawa tapusin
Christian Louboutin
ang show na may sexy puting shirt na basahin ang " lv - OE , " ito ay lamang masyadong masamang ko ay hindi " lv - OE " ang Handbag . Hindi kaakit-akit ! Kung ikaw ay isang Damier fangirl , ikaw ay nasa kapalaran . Gustuhin monogram canvas Louis Vuitton o regular na katad ? Maaaring maging isang matigas anim na buwan para sa iyo, kung ikaw ay isang customer Louis Vuitton . Louis Vuitton Spring 2013 ay higit sa lahat isang riff sa classic check -print ng kumpanya , na may parisukat na paksa paulit-ulit nang paulit-ulit sa sequins , mga fur , piraso katad at suede . May mga ilang solid - kulay na mga bag na may contrasting trim , ngunit sila ay hindi ang kuwento ng araw. Ang iba pang mga mahalagang elemento ng ito Vuitton koleksyon ay kulay , at partikular kung paano ilang mga kulay ay ginamit . Ang tono ng yellows , Cream , Browns , mga gulay at grays sa palabas na mapaalalahanan sa akin ng isang 1970s gitnang -Amerikano kusina , ang lahat ng Harvest Gold appliances at off -white vinyl upuan cushions . Ito ay tiyak na isang palette nagkakahalaga ng paggalugad (at isa na maaaring magamit nang maganda sa bihasang mga kamay ), ngunit ang tapusin ng bag ay umalis ng isang bagay na ninanais. Inaasahan Ang solid pagpipilian sa marangyang , tulad ng ginagawa ng ilan sa mga Damier mabilis - na hugis bag , ngunit maraming tumingin lang masyadong simple ng kaunti at awkwardly hugis para sa aking personal na panlasa . Tingnan ang gallery pagkatapos ng jump at ipaalam sa amin kung ano ang iyong iniisip . Mag-iwan ito sa Louis Vuitton sa paglutas ng problema hanbag na hindi man lamang namin alam kung kami ay - paano ako makakakuha ka ng mas maraming Handbag sa paliparan kaysa sa may mga modelo upang dalhin ang mga ito nang may bigat na pababa ang handa -sa- magsuot ? Bilang ito ay lumiliko out , ang sagot ay ang paglikha ng isang paglalakbay na may temang palabas , kumpleto sa isang gum